Váltás akadálymentes nézetre

A Soproni Gyógyközpontba is ellátogatott a Mikulás

December 7-én a Liszt Ferenc Konferencia és Kulturális Központban tartotta Mikulás ünnepségét a Soproni Gyógyközpont. Több mint 300 csillogó szempár várta a „lappföldi” érkezését és szórakozott önfeledten a Bóbita zenekar koncertjén.

A Soproni Gyógyközpont évről – évre igyekszik alkalmat teremteni közel 1400 munkatársának a munka világán kívüli együttlétre, kikapcsolódási lehetőségre. Ennek egyik szívmelengető példája a munkatársak gyermekeinek, unokáinak rendezett hagyományos Mikulás est, melyen idén több mint 300 kisgyermek vett részt. 

 A Liszt Ferenc Konferencia és Kulturális Központban a Bóbita zenekar Mikulás napi koncertjét hallgathatták meg a munkatársak gyermekei, unokái. A közös zenélésből, éneklésből és táncból álló akusztikus koncert vidám programot kínált az óvodás és iskolás gyerekközönségének.

A téli ünnepek énekeit követően hangos örömujjongással fogadták a gyerekek a Mikulást, aki kiosztotta a várva várt ajándékcsomagokat, meghallgatta a neki szánt verseket, énekeket. 

Hallgatott, mosolygott, egy év múlva visszavárjuk!