Váltás akadálymentes nézetre

Hírek, aktualitások

Több mint feledékenység - az Alzheimer-kór orvosi és társadalmi

Kollár István Alzheimer című, díjnyertes dokumentumfilmjének vetítésével egybekötött szakmai programon vehettek részt a Soproni Gyógyközpont munkatársai a Rehabilitációs Intézetben. A bemutatót követő kerekasztal-beszélgetést Dr. Menyhárt Miklós főorvos, az első hazai Alzheimer Café megalapítója vezette. A program az Alzheimer-kór orvosi, társadalmi és szociális vonatkozásaira, valamint a segítő szakmák szerepére irányította rá a figyelmet.

Zenével segítettek

Nemes ügy mellé állt a soproni Art of Haven zenekar: jótékonysági koncertjük teljes, 150.000 forintos bevételével támogatták a Soproni Gyógyközpont gyermekosztályának alapítványát.

Szeptember 15-e a Nemzetközi Prosztatanap

A prosztatarák minden évben több százezer halálesetet okoz világszerte. Az Európai Urológus Társaság külön világnapot szentelt arra, hogy felhívja a figyelmet a szűrővizsgálatokon való rendszeres részvétel fontosságára.

Mit rejt az uzsonnás doboz? Útmutató a tudatos iskolai étkezéshez

Az iskolakezdéssel ismét visszatértek a mozgalmasabb, kötöttebb hétköznapok a családok életébe. A korábbi kelés, az iskolai elfoglaltságok, a különórák és az edzések mellett érdemes tudatosan megtervezni a gyermekek étkezését. A kiegyensúlyozott, változatos táplálkozás biztosítja a gyermekek számára a fejlődéshez és a mindennapi aktivitáshoz szükséges tápanyagokat.

Mozgásban egy életen át

A Fizioterápia Világnapját a Fizioterápiás Világszövetség 1996-ban hozta létre a szakma globális elismertségének növelésére. Célja, hogy felhívja a figyelmet a fizikai aktivitás, a célzott mozgásterápia és a szakszerű rehabilitáció életminőséget javító szerepére.

Érintők országos önkéntes kezdeményezése

Az Országos Kórházi Főigazgatóság közleményt adott ki az Érintők civil szervezet kezdeményezésére indult, önkéntes kórházi "babasimogatók" toborzása kapcsán.