Kórházunk története

Sopron lakosainak egészségügyi ellátásáról való gondoskodás első írásos nyomai az 1286. évre tehetők. A városba letelepedő Jeruzsálemi Szent János Lovagrend az Előkapuhoz közeli ún. Spitalbrückön ispotályt létesített. A rendi szokásoknak megfelelően a betegek számára kórház, az öregek istápolására menhely, a hívőknek zarándokház, valamint gyógyszertár működött. A 15. században a rend elhagyta Sopront, az ispotály működtetését a tartományi alperjel a városnak átadatta.

Az 1827. évben alapították az ún. Zita Kórházat - a mai Kőfaragó téri lakótelep helyén -, majd 1897-től a Balfi utca 46. szám alatt járványkórház működött.

1900-ban Sopron Város Közgyűlése úgy határozott, hogy a Mauer réten - a kórház jelenlegi helyén - legfeljebb 500 000 koronát felemésztő összeg erejéig közkórház felépítését kezdeményezi. Végül 17 év után, 1919 júliusában kezdte meg működését az Erzsébet Királyné nevét viselő kórház.

Az intézmény 20. századbeli története a folyamatos fejlődésről és bővítésről szólt, amit csak a világháborús rombolások vetettek vissza. Mai állagát a 20-21. század fordulóján végbement teljes rekonstrukció során nyerte el. Az európai színvonalat biztosító körülmények a gyógyító munkára is ösztönzőleg hatottak, ami mára országosan elismert kórházi pozíciót biztosít.

A mai, Várisi úti Rehabilitációs Intézet elődje állami szívszanatóriumként kezdte meg működését 1956-ban. Az Alpok hegyrendszeréhez tartozó, Soproni-hegység lábánál fekvő város szubalpin klímája és a közeli Balf gyógyvize együttesen tette lehetővé a betegségek megelőzésére, gyógyítására és rehabilitációjára egyedien alkalmas Rehabilitációs Intézet létrejöttét. Az intézet - az ellátási területet tekintve - a kezdetektől országos hatókörű volt. 1975-ben nyílt meg a gyógyuszoda, és ezzel párhuzamosan fejlődtek a fizioterápiás lehetőségek is. Ma már 286 ágyon folyik a kardiológiai és mozgásszervi rehabilitáció.

A balfi gyógyfürdő története a római korig nyúlik vissza. A régészeti kutatások adatai szerint ezen a vidéken már i. u. 180 körül élénk fürdőélet folyt. A Balfi Gyógyfürdőkórház építése 1971-ben Kun Attila Ybl-díjas építész tervei alapján kezdődött el, és 1975 szeptemberében nyílt meg a jelenleg is működő kórházépület. 2004 januárjában adták át a Kneipp-wellnessrészleget. Az ötemeletes épület fenyőkkel, örökzöldekkel és díszcserjékkel beültetett parkban fekszik.

A 2013. április 1-jei intézményi integrációt követően 3 telephelyen folytatunk diagnosztikai, gyógyító és rehabilitációs tevékenységet. A Soproni Gyógyközpont mai arculata a harmadik évezred egészségügyi igényei szerint formálódik. Ezt a feladatot 24 fekvőbeteg- és 3 diagnosztikai osztály, valamint szakrendeléseik, gondozóhálózatuk biztosítja. Több sikeres pályázat szolgálja az ellátási színvonal növelését, a betegutak rövidítését, az ésszerűbb gazdálkodásra való áttérést. 5 milliárd forintos pályázati forrásból épült meg 2014-ben az intézmény új diagnosztikai tömbje, jelentősen javítva a járóbeteg ellátás színvonalát. 2015 januárjában, 320 millió Ft-ból építészetileg és eszközparkjában is megújult a központi műtőblokkunk. Támogatási forrásaink lehetővé tették a Sürgősségi Betegellátó Osztály fejlesztését, valamint az orvosi eszközállomány bővítését. 2015-ben megújult a pszichiátriai és mozgásszervi rehabilitáció infrastrukturális háttere, eszközparkja is.

A pályázatok útján nyert összegek, alapítványi támogatások hozzájárulnak ahhoz, hogy napjainkban is az ország egyik legszebb, hotelszolgáltatásában komfortos, technológiájában magas színvonalú intézményében dolgozhatunk és gyógyíthatunk.